english

21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny

Műsorfüzet

2009. május 29 – június 1.

Pécs városa, a Nevelők Háza Egyesület, valamint a Pécsi Kamarakórus 2009. május 29 – június 1. között ötödik alkalommal rendez kamarakórus versenyt a nemzetközi fesztiválok folytatásaként.

A Kamarakórus Verseny örökös díszelnöke:

Forrai Miklós - karnagy

A Kamarakórus Verseny elnöke:

Tillai Aurél karnagy - Prof. Emeritus

A rendezvény célja

Városunk, mely az utóbbi évtizedekben már húsz nagysikerű nemzetközi kamarakórus fesztiválnak és négy versenynek is otthont adott, ezúttal is fényes zenei ünnepre készül. A „Mediterrán hangulatok városa, amely immár a világörökség része, s Európa Kulturális Fővárosa lesz 2010-ben, találkozóra hívja a hazai, az európai és a világ legrangosabb amatőr énekegyütteseit, kamarakórusait. Magyarország rangjának helyének megítélésekor mindig meghatározó szerepet játszott az ország zenei kultúrája, hagyományai, híres alkotó- és előadó személyiségei. Hazánk legkiválóbb zenepedagógusa, Kodály Zoltán munkássága révén a kóruséneklés egyik nagyhatalmává váltunk, ami nem csekély feladatot ró a hazai együttesekre. Szerencsére kórusaink nem vallottak szégyent, hisz a nemzetközi fórumokon sikert sikerre halmoznak. Tapasztalataink szerint éppen ezért rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik a magyar kórusversenyek és fesztiválok iránt nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt.

2009 a „Vallási Kultúra” felvezető éve lesz az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 pályázatban foglaltak szerint. 2009-ben, a pécsi Püspökség alapításának évfordulóján méltóképpen kívánunk emléket állítani azzal, hogy a hagyományos versenyt (2009. május 29. – június 1.) összekapcsoljuk egy Egyházzenei Szimpóziummal (2009. május 28-29).

Levelezési cím:

Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny
H - 7624 Pécs, Szent István tér 17.
Telefon: 36-72 / 215 543
Tel./Fax: 36-72 / 315 679
E-mail: choircompetition@civilhaz-pecs.hu
Web: www.civilhaz-pecs.hu Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny


  • A verseny kiírása 21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Kiírás - MS Word .doc 52kb 21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Kiírás - Adobe .pdf 122kb
  • Jelentkezési lap 21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Jelentkezési lap - MS Word .doc 44kb 21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Jelentkezési lap - Adobe .pdf 101kb