nyitólap | www.ckh.hu
english

22. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny

Műsorfüzet

2011. június 10-13.

Pécs városa, a Nevelők Háza Egyesület, valamint a Pécsi Kamarakórus
2011. június 10-13. között, hatodik alkalommal rendez kamarakórus versenyt
a korábbi 16 nagysikerű nemzetközi kamarakórus fesztivál folytatásaként.

A Kamarakórus Verseny örökös díszelnöke:

Forrai Miklós - karnagy

A Kamarakórus Verseny és a nemzetközi zsűri elnöke:

Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy – Professor Emeritus

A rendezvény célja

Városunk, mely az utóbbi évtizedekben több nagysikerű nemzetközi kamarakórus fesztiválnak és versenynek is otthont adott, ismét fényes zenei ünnepre készül.
A "mediterrán hangulatok városa", a világörökség része, 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa, ismét találkozóra hívja a hazai, az európai és a világ amatőr énekegyütteseit, kamarakórusait. A város megújult terei, épületei, az új hangversenyterem méltó környezetet nyújt majd a kórusversenynek és kísérőeseményeinek. 2011-ben Liszt Ferenc születésének 100. évfordulóját méltóképpen kívánjuk megünnepelni, s a hagyományos versenyt összekapcsoljuk egy, a zeneszerző életéhez és munkásságához kapcsolódó szimpóziummal.

Jelentkezési határidő

2011. március 1.

Levelezési cím

Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny
H - 7624 Pécs, Szent István tér 17.
Telefon: +36 72 215 543
Tel./Fax: +36 72 315 679
E-mail: choircompetition@civilhaz-pecs.hu, nevhaz@t-online.hu
Web: www.civilhaz-pecs.hu/korusverseny Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny


  • A verseny kiírása 22. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Kiírás - MS Word .doc - 52kB 22. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Kiírás - Adobe .pdf - 150kB
  • Jelentkezési lap 22. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Jelentkezési lap - MS Word .doc - 44kB 22. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny Jelentkezési lap - Adobe .pdf - 46kB